A Ludasi-természetvédelmi terület

A Ludasi-tó szélformált medre a Duna-Tisza közötti homokvidék és a Bácskai löszhátság határán helyezkedik el, hossza 4,5 km, felszíne 328 hektár. A széles, alacsony északi partszakasz mocsaras, míg a löszbe ágyazott, keskeny déli szakasz partjai 3-4 méterrel magasodnak a víz szintje fölé. A meder legnagyobb mélysége 2,25 m, habár a tó nagyobb részén nem haladja meg az egy métert sem. Sekély vize három hónapra is befagyhat, nyáron pedig akár 30 ⁰C-ra is felmelegedhet.

A vízrendezések előtt a tó egységes szikes jellegű mocsárvidéket képezett a hozzá kapcsolódó vízjárta területekkel: északnyugati irányból a Kővágó és a Csurgó, északkeletről a Körös széles árterülete, a Pörös vezette a homokvidék vizeit a tóba. A légköri csapadék és a talajvizek mellett ma a Böge- és a Palics-Ludas-csatornák, valamint a Kõrös-ér táplálják, ez utóbbi vezeti el vízfeleslegét is.

A több mint 800 ha kiterjedésű Ludasi-tó Speciális Természeti Rezervátum magában foglalja a tóhoz tartozó vízjárta területeket is. Kezelését a Szerbiai Természetvédelmi Intézettel és a felelős minisztériummal együttműködve a Palics—Ludas Közvállalat végzi. 

A védelmi zónák fokozatainak megfelelõen számos rendelkezés korlátozza az emberek itteni tevékenységét. A legszigorúbban védett rész a tó keleti, a Kõrössel érintkezõ szárnya, ahol csak tudományos kutatás céljából tartózkodhatunk. A pihenni, horgászni vágyók számára a második zóna a legmegfelelõbb. A harmadik zónában a természetbarát- és falusi turizmus fejlesztése, valamint a tájhasználat hagyományos formáinak megőrzése a cél. A több mint 800 ha kiterjedésű Ludasi-tó Speciális Természeti Rezervátum magában foglalja a tóhoz tartozó vízjárta területeket is. Kezelését a Szerbiai Természetvédelmi Intézettel és a felelős minisztériummal együttműködve a Palics—Ludas Közvállalat végzi. A Ramsari egyezmény keretében a Ludasi-tó 1977-ben felkerült a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek listájára a vízimadarak fontos költő- és pihenőhelyeként. 

A tó a betyárokról szóló mondák szerint Rózsa Sándornak és a környékbeli betyároknak is búvóhelyül szolgált. Ennek a hagyománynak a nyomait néhány helynév is őrzi többek között a Rózsa Sándorról elnevezett  sziget.